Megkeresését köszönöm. A megadott elérhetőségek valamelyikén hamarosan felveszem Önnel a kapcsolatot!
Üdvözlettel: Iglódi Csaba
Téma: A bizonytalanság győzelemre áll. Feledy Botond Brüsszelben elő külpolitikai szakértő – ahogyan ő mondja: élmény külpolitikus – nem először fogadja el meghívásunkat. Amikor végiggondoltuk, miről is lesz érdemes szeptember végén szót ejtenünk, az alábbi két irány bontakozott ki. Az első: A bizonytalanság győzelemre áll. A világ legtöbb országában mélyül az elbizonytalanodás a nagy társadalmi rendszerekben. Legyen szó a kapitalizmusról, a parlamenti demokráciáról, a nemzetközi intézményekbe vetett hitről, vagy akár a személyes biztonságérzetünkről (migráció, vélt vagy valós gazdasági kilátástalanság, munkanélküliség, infláció…). Az ember ezeken a rendszereken keresztül alkalmazkodik a környezetéhez, ugyanakkor ennyi változás párhuzamosan még nem történt. A nemzetközi konfliktusok nem kiváltói, hanem elsősorban következményei ennek a folyamatnak: milyen új működésre számíthatunk, lesz-e még egyensúly? A második: Az Egyesült Államokban ősszel a Republikánusok visszaszerezhetik az alsóházat. Olaszországban a radikálisból középre húzódó Giorgia Meloni esélyes a kormányalakításra. Berlinben hármas koalíció, Párizsban Macron elegendő parlamenti többség nélkül, a britek épp miniszterelnök cserében. Az ukrán-orosz háború több frontja minket is érint: energiahordozók, élelmiszer, instabilitás a harmadik világban. Az USA a nyári tajvani Pelosi-látogatás után hamarabb kényszerülhet a Csendes-óceánra figyelni, mint az Európának szerencsés. Milyen útelágazások várnak ránk a következő hónapokban? Hol lesz Közép-Európa 2023 nyarára és mire számíthat Magyarország?
Téma: Háború és béke: történések, kilátások, lehetőségek. Feledy Botond Brüsszelben élő külpolitikai elemző alapos ismerője a kialakult háborús helyzetnek. Meglátásai, következtetései fontosak számunkra, korábban többször üdvözölhettük már a körünkben. Ezen eseményen az aktualitás és a pillanatnyi helyzet elemzése kerül a középpontba, erre fókuszálunk majd az előadáson és a beszélgetésben is.
Téma: Az új USA adminisztráció gazdasági és geopolitikai hatásai. Dr. Feledy Botond Brüsszelben élő jogász-külpolitikai szakértő egy éven belül másodszor tesz eleget a meghívásunknak. Most arra keressük a választ vele, vajon milyen változásokat hozott az Egyesült Államokban hivatalba lépett új adminisztráció. Látszanak-e már azok a markáns jegyek, amelyekből kiolvashatóak a geopolitika módosuló erőviszonyai? Különös tekintettel arra, hogy mit jelent az Európai Unió, a V4-ek és Magyarország számára a Biden elnökség. A NATO-hoz kötődő katonai kötelezettségek teljesítése mellett érkeznek-e újabb amerikai befektetések, s teremtenek-e ezek új lehetőséget a hazai beszállítóknak. A korábbinál karcosabb diplomáciai helyzet alakulhat, vagy minden “marad a régiben”? Beszélgetésünk során ezen túl egy magyarországi ősbemutatóra is sor kerül, hiszen Feledy Botond a Covid hónapjait egy izgalmas módszer kidolgozásával töltette. A Forecasting Lab néven kifejlesztett tréning arra szolgál, hogy bárki, bármely szakterületen jobb előrejelzésekre legyen képes. A “Superforecasters” néven ismert amerikai módszertant fejlesztette tovább csapatával. Beszámol majd az eredményekről és arról, hogy miért is fontos az előrejelzéshez kacsolódó gondolkodási technika a mai információs zaj közepette.
Téma: Kiberhadviselés, aminek a Te vállalatod is áldozatává válhat; dezinformáció, fakenews és összeesküvés-elmélet; át- és megbillenő geopolitikai egyensúly; bifurkáció és élménykülpolitika. Feledy Botond külpolitikai szakértő, akit a járvány Brüsszelben marasztalt, így egy pohár bor mellett onnan osztja meg gondolatait arról, mi történik világban addig, amíg mi csak a COVID-19-re figyelünk. Botond tizenöt éve alámerült a világpolitikában és azóta igyekszik a felszínre hozni a magyar és európai szempontból lényeges összefüggéseket. Ez nem könnyű feladat az információs zaj korszakában, így az elmúlt években sokat foglalkozott a dezinformációval és stratégiai megtévesztéssel. Szakterülete a transzatlanti kapcsolatok és az euroatlanti térség biztonságpolitikája, egészen a kibertérrel bezárólag. A kínai és orosz befolyásszerzésről számos cikket írt, kommentárt közölt. Legújabban a kibertérből induló műveletek, a kibertér stabilitása és szabályozatlansága terén kutat a Center for Euroatlantic Integration and Democracy (CEID) thinktankben. A konferencia- és tréningek visszatérő vendége, különösen a külpolitikai jellegű szimulációs gyakorlatai és előadásai népszerűek. Emellett a tehetséggondozásban is számos projektet vezet, jelenleg a brüsszeli székhelyű, jezsuita kötődésű European Leadership Program vezetője, így majd a belga fővárosból jelentkezik be.