Menü
Bezár ×

Sándor Tamás – vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Szemlélőség vezetője

Téma: A katonai vezetők stratégiai tudásának átültetése az üzleti döntéshozatali mechanizmusba bevett gyakorlat. A gyorsan változó helyzetekhez történő igazodás pedig itt is és ott is létfontosságú. Erről tart előadást Sándor Tamás vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Szemlélőség vezetője. Ő az, aki Szolnokon a korábbi híres alakulatokból rendszerszintű változtatásokkal hozta létre azt a különleges műveleti egységekből álló dandárt, amely ma több, mint 1000 főből áll, s amelynek ő az irányítója. „Olyan kihívás volt ez, mintha a Ferencváros focicsapatát kellett volna egyesíteni az Újpestével – mondja róla valaki, aki hozzátette: – Sándor Tamás vezérőrnagy maga a változásban rejlő erő, aki a szervezés és vezetéselmélet terén szerzett tapasztalatait sosem fél az új körülményekre reagálva átformálni.” Előadónk és beszélgetőtársunk a Katonai Főiskola után az Egyesült Államok legkiemelkedőbb katonai oktatási intézményének hallgatója volt. Ezeken szerzett tudását több külföldi bevetésen – számos alkalommal Afganisztánban – szerzett tapasztalataival is ötvözte. A nevéhez fűződik a magyar vezetésű „Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsokság – Regional Special Operation Component Command”, létrehozása, amely túllép Magyarország határán. Ennek a parancsnokságnak – amelynek tagja Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és természetesen Magyarország – mi vagyunk a vezető nemzete.