Menü
Bezár ×

Mester Miklós – pék, a PANO Budapest társalapítója, vezetője

Téma: Augusztus az új kenyér hónapja, így nem volt kérdés, hogy olyan valakit hívok beszélgetőtársunknak, aki otthon van ebben a világban és 1000 szállal kötődik az üzleti környezethez is, amelyben az MVÜK egymásra és a világra is nyitott vezetői élnek. Mester Miklósra esett a választásom, aki húsz éven át tartó nemzetközi vállalati karriert cserélt le a kemence melegére. Ő a Heidelberg régiós vezetői székéből kiszállva vette kézbe a péklapátot. 2020-ban alapította társával vadkovásszal készülő kenyerek profi termelésére. Két évre rá, 2022-ben indult meg a termelés. Az első üzleti év tapasztalataira éppen annyira kíváncsi leszek, mint a személyes életútjára és azokra a tudásokra, amelyek a célüzem – kizárólagos termék, ipari gépsor, modern technológia és kézműves minőség – létrehozásakor halmozódtak fel.