Menü
Bezár ×

Pap Sára – TULAJDONOS, TEJMADÁR

Téma: A tulajdonosi-vezetői lét összefüggéseinek feltárása tagtársaink személyes történetein keresztül. A tavasszal elindított Tulajdonosi Fórum eseménysorozatunk keretében ezúttal két tagtársunkat hívjuk a színpadra. Az egyikük Pap Sára, akit a TEJMADÁR gazdájaként már megismerhettetek, hiszen több Női Vezetői Klubos esemény helyszíne is volt már az általa megálmodott gasztrotér a Westendben. Szakmai tapasztalata szerteágazó, de már prémium divatmárkák hazai franchise-tulajdonosaként is a “sajátban” hitt. Tervei között most egy hasonló rendszer kiépítése szerepel, de ezúttal az erre vonatkozó szerződésekben a “vevő”, helyett az “adó” szerepében találjuk majd. A másikuk Kárpáti Zoltán, a Batz tulajdonosa. Ő 2021-ben már vendégünk volt, akkor a Covid okozta sokkról és a kilábalás lehetőségeiről beszélgettünk a híres cipődesigner, Vágó Réka és a Zoltán által irányított márka kooperációja kapcsán. Talán kevesen tudják, hogy a cég története egy szakdolgozattal indult, harminc évvel ezelőtt, de az azóta eltelt idő éppen annyira különleges, mint a “születése”. Beszélgetésünkben kitérünk a tulajdonosi-vezetői lét összefüggéseire. Sárát és Zoltán faggatom arról, befolyásolja-e mindez a kockázatvállalást, a dolgozókkal való kapcsolatot, s megkérdezem azt is, mit gondolnak a generációváltásról, illetve arról, hogy mi kellene ahhoz, hogy átadják az irányítást egy menedzsernek.