Megkeresését köszönöm. A megadott elérhetőségek valamelyikén hamarosan felveszem Önnel a kapcsolatot!
Üdvözlettel: Iglódi Csaba
OKKAL LEHETÜNK OPTIMISTÁK, amikor 2021-re gondolunk – erre a következtetésre jutottam, amikor végignéztem a héten készített jegyzeteimet és visszagondoltam arra a számos izgalmas beszélgetésre, amiben részem volt az elmúlt napokban.
Három tapasztalat táplálja a meggyőződésemet.
Az első és legfontosabb talán, hogy sorra kapják a jóváhagyást az illetékes egészségügyi hatóságoktól a Covid- védelmet ígérő vakcinák. Tart még a politikai adok-kapok a beszerzés körül világ- és Európa-szerte, de ez csillapodik majd. Az oltási kedvet jelző korábban igen alacsony számok viszont emelkedni kezdtek. Ennek oka minden bizonnyal a vezetői példamutatásban – „this is what leadership looks like”, kommentálta valaki a Facebook-on Kamala Harris megválasztott amerikai alelnök oltakozását – rejlik.
De nem csupán a politikusok példamutatásában, hanem a valamennyi vezetőjében, legyen bár csupán néhány vagy akár sok tízezer beosztottja. És közre játszik benne az a minta is, amit például a magyar orvos, Lőrincz M. László ad, aki nyilvános naplót vezet az oltását követő hetekről. Azok az üzleti szereplők, akikkel volt alkalmat szót váltani január első munkás hetében valamennyien élnek a lehetőséggel, hogy az oltásra bátorítsák a közösségüket. (Kicsit ide tartozik, hogy 2020 végén megalakult az Oltóanyaggyár Zrt., amelynek a kormány fontos szerepet szán a hazai vakcinagyártásban. És már csak azért is különleges ez a debreceni egyetemhez köthető vállalat, mert a vezetésében (vezérigazgató – aki egyben az egyszemélyes igazgatóság is – és felügyelőbizottság), összesen négyen, de kizárólag nők kaptak helyet. Szerintem kevés ilyen cég van ma Magyarországon.
Addig azonban, amíg az egészségügyi dolgozókon és az idősek otthonaiban élőkön túl is jut majd vakcina mindannyiunknak, még sokat kell aludni. A korlátozások viszont velünk maradnak, kijárási tilalom, középiskolákban és kötelező karantén idején iskolai oktatás online, rendezvények tilalma, és sorolhatnám a sort. Mégis és ennek ellenére az én “okkal optimista” megítélésemet éppen a nehézségek idején hallott-látott vezetői döntések táplálják. Bizonyára mindenki számos példát ismer, én most egyetlen egyet idézek ide. Gazsi Zoltán, az Eisberg vezetője kíváncsi, közvetlen és őszinte, aki tudja, hogy az embereket félelem bénítja meg és teljesítményüket is az korlátozza leginkább. A céges csetbot alkalmazás segítségével meg is kérdezte valamennyi munkatársát: mitől tartanak leginkább a Covid második hulláma idején.
A legtöbbet említett ok még őt is meglepte: nem a munkahely elveszítése, vagy a jövedelem csökkenése volt az, hanem az iskolák bezárása és a tanulás otthon a gyerekkel. A meghökkentő tényt gondolkodást, a gondolkodást megoldás, a megoldást pedig tett követte – ez utóbbi pedig a Bridge Budapest Leaders programja révén alakult úgy, ahogy. Arról, hogy ez mit is itt érdemes tovább olvasni.
A harmadik tapasztalat egy korábbi olvasmányélmény felelevenítése volt. Jordan B. Peterson főállású okos és megfontolás érdemes megmondó ember 12 szabály az élethez című könyvének első fejezetében a háromszázötvenmillió éve létező homárok túlélési technikájáról ír. Sok más mellett például a testtartás-tanról. “Tiltakozhatunk, hogy a mélypont valóságos, ott lenni is valóságos. A testtartás megváltoztatása aligha elegendő ahhoz, hogy változtassunk az állandó dolgokon. (…) De ha kihúzzuk magunkat, az nem csak a testünket érinti, mert nem csak a testünkből állunk. Ha fizikailag kihúzzuk magunkat, az azt sugallja és eredményezi, hogy metafizikailag is kihúzzuk magunkat. (…) Az idegrendszerünk teljesen másképp reagál, ha önként nézünk szembe az élet nehézségeivel. Elfogadjuk a kihívást ahelyett, hogy katasztrófára készülnénk. Látjuk a sárkány által felhalmozott aranyat, ahelyett, hogy rettegnénk a sárkány létének puszta tényétől. (…) Ha kihúzzuk magunkat az (…) azt jelent, hogy vállaljuk a szükséges áldozatokat ahhoz, hogy eredményes és jelentőségteljes életet éljünk.”
Én ezt a testtartást láttam, amikor körülnéztem január első munkás hetében. Az “ahogy lehet” elve alapján folytatják az itt-ott (alaposan) visszaskálázott működést. Ha kell századszor is elmondják a munkatársaiknak, hogy az átmeneti feladat nélküliség nem feleslegesség. Összetartják a csapatot, és karbantartják a technikát, hogy a visszapattanás idején az elsők lehessenek. Keresik a lehetőségeket, meglátják és élnek vele. A beletörődés legkisebb jele nélkül.