2021/2. – A Rakonczay expedíció margójára

“Minden elismerésem az elindulásért és minden tiszteletem azért, ahogyan döntöttél. Példakép – azt hiszem, ez a jó szó.” Ezt írtam szombaton egy Facebook Live idején kommentként, de most elmesélem egy kicsit bővebben. Eredetileg egészen másról szólt volna a heti összefoglalóm, de a velünk élő jelen átírta a terveket. Nem először és nem utoljára. 

Óriási elszántsággal, tudatos felkészüléssel és másfél évtizedes tapasztalat birtokában tervezte tavaly ősszel Rakonczay Gábor az Atlanti-óceán átevezését. Egy kicsit másképp, mint korábban, hiszen különböző úszóműveken korábban már többször megtette ezt az ötezeregynéhányszáz kilométert, de SUP-on lapátolva még nem. Sem ő, sem más. Első akart lenni – életében már nem először és biztosan nem is utoljára. 

A véletlen szeszélye folytán éppen december 17-ére hívtam meg őt a Magyar Vállalatvezetők Közössége egyik utolsó tavalyi találkozójára. Egymásra és a világra nyitott vezetők társaság ez, ahol tartalomért felelős partnerként én felelek azért, hogy sokféle forrásból és sokféle megközelítéssel találkozhassunk hétről hétre.

Gábor abban az évben már másodszor jött el hozzánk. Egy korábbi beszélgetésünk remek értékelést kapott, így adta magát az ötlet, hogy évzáróként hívjuk vendégnek ismét – ezúttal egy előadásra. Később derült csak ki, hogy éppen aznap délután indul Mallorcára, és vág neki hamarosan egy szál magában az óceánnak.

Az utazás izgalma mindenki másnál tetten érhető lett volna az előadásában (talán más ki is mozogta volna a részvételt), ő azonban ugyanolyan volt, mint egy egyszerű hétköznapon. Magával ragadó előadása, közvetlen stílusa és őszinte személyisége szó szerint és újra elvarázsolta a résztvevőket. Nem volt kérdés, hogy ezután egy emberként drukkolunk a számunkra messze az emberi teljesítőképesség határain túl lévő vállalkozás sikeréért. Követjük őt embert próbáló útján és várjuk a beszámolóját.

Ma már biztosan sokan tudják, hogy Gábor január 6-án szállt vízre – tele reménnyel -, és a hatodik napon egyezett bele a helikopteres mentésbe. Hogy közben pontosan mi történt, azt megrázó monológban mondta el a mentés másnapján.

Azon a szombaton közel háromezren néztük és hallgattuk élőben a Facebook bejelentkezésben Gábor történetét. Néha elcsukló hangon, de gyakorlatilag nyomdakészen beszélte el az utat a rajttól a háromméteres hullámverésben hánykolódó SUP-hoz leereszkedő spanyol életmentő érkezéséig. A dideregve töltött óráktól – amikor jó ötletnek tűnt a 16 fokos vízbe ereszkedve “felmelegedni” – a megmentő ölelésig. Megdöbbentő, lebilincselő és katartikus élmény volt ez a bő egy óra. 

Egyetlen gondolatot idézek belőle, de valamennyit érdemes meghallgatni: Nem megpróbálni, az a kudarc. Életben maradni, s nemet mondani a saját elhatározásomból, felmérve valamennyi körülményt és konzultálva a háttércsapattal, az az érett döntés. Az adott szó és a vállalt feladat, persze, kötelez. De időről-időre megkérdezni: megéri, arányban van az adok és a kapok még? az bizony a józan ész győzelme az ökör csökönyös következetessége felett. 

Gábor hamarosan hazatér, én nagyon szeretném, ha harmadszor is vendégül láthatnánk, mert példát adott és tanulságot hordoz.