2021/4. Egy vidéki ügyvéd, egy északi partnerség és egy hosszú asztal

A mérsékeltnél is kevésbé foglalkoztatnak lakberendezési trendek és megoldások, ezért az ilyen boltok sem tartoznak jellemző feltalálási helyeim közé. A minap azonban a budaörsi áruházban szép példáját találtam annak, amit értékalapú együttműködésnek írhatunk le, s amivel az immár negyedik “Hetem” írásomat terveztem kezdeni. 

Két skandináv óriás, a már említett svéd IKEA és a dán LEGO közös lakberendező szettet dobott piacra. Elkötelezettség-növelésből jeles, ahogyan kreativitásból és co-branding gondolkodásból és — természetesen — forgalomnövelésből is. Ugyanakkor szép példája annak, ahogyan gigajátékosok meghatározó befolyásukkal remek dolgokra összpontosítanak. Rövid kutakodás kellett csak ahhoz, hogy megértsem: az IKEA játékbarátabbá szeretné tenni a lakásokat, míg a LEGO a játék által inspirálna. Megtalálták azt a pontot, ahol értékeik és érdekeik is összhangban vannak. Miért ne tehetnék együtt?

Sokan emlékezhettek arra, hogy megszállottan keresem a közös pontokat személyek, gondolatok vagy éppen vállalatok között. Keresem és teremtem is a közösséget, mert együtt sokkal bölcsebbek, izgalmasabbak – és kevésbé sebezhetők vagyunk. Mindezt úgy, hogy tetten érhető legyen benne a játék könnyedsége, a játékosok személyisége és a tét valóságossága.

Az elmúlt közel tizenöt évben velem dolgozó vezetők gyakran tették fel a “game changer” kérdést: mit tegyek azért, hogy jobb döntéseket hozzak a hatékonyság és a sikeresség érdekében? Minden helyzet egyedi választ követelt, de az egyik összetevőnek majd’ minden alkalommal ugyanaz bizonyult: hosszabbítsd meg az asztalt. Képletesen és a valóságban is. Válasz több nézőpontot, mérlegelj több körülményt, szerezz alaposabb tudást. Hozz be több széket és ültess le több embert magad köré. Beszélgess velük. Kérdezz olyanokat, akiket amúgy nem szoktál kérdezni. Ha nem változik a legbelső köröd, ha nem bővíted a bázist, ahonnan a kérdéseidre választ vársz, akkor előbb vagy utóbb, de biztosan csak a visszhang jut el hozzád: a saját véleményedet veri vissza a közeg, amivel ugyan könnyű lesz egyetértened, de olyan körfogalomba vezet, ahonnan nincsen kiágazó út. 

Ha pedig már a kérdéseknél tartunk! Visszanézve észrevettem, hogy decemberben a hallgatásról szóló posztom kapta a legtöbb nyilvános és közvetlen reakciót. Arról szólt, hogy a vezetőknek érdemes lenne “jobban” hallgatniuk. Meg arról, hogy helyes kérdésekkel hamarabb jutunk eredményre, mint elhamarkodott állításokkal. Kétségtelen, hogy a kérdezés tudomány, művészet s egyben hatalom is.

Erről jutott eszembe Sam Ervin amerikai jogász esete, aki egy különösen fontos ügyben eljárva majd’ minden kérdését így kezdte: “Én csak egy vidéki ügyvéd vagyok és azt szeretném tudni, hogy …” Így egyszerre helyezte el magát és hozzá képest a válaszadókat egy képzeletbeli skálán, és üzente azt: ne próbálj félrevezetni, vagyis: no bullshit. 

Munkáját amúgy siker koronázta. Részben ennek következtében kellett lemondania Nixon elnöknek. Ő érintettnek bizonyult abban, hogy 1972 nyarán ismeretlenek betörtek a Demokrata Párt Watergate épületben lévő irodáiba, s ott lehallgatásra alkalmas berendezéseket helyeztek el. Sam Ervin elnökölte azokat a meghallgatásokat, amelyeken sokakat faggattak a történtekről. Így az általa vezetett szenátusi különbizottság kövezte ki az utat Nixon hivatali idejének lejártát megelőző és dicstelen távozása előtt. S ha már korábban szó esett az összefüggésekről az IKEA és a LEGO kapcsán, jöhet egy “laza kötés” a Harminchetedik és a Negyvenötödik amerikai elnök között. Az Amazon könyves szekciójában ma így hirdetik az Ervin szenátorról írt monográfiát. “A párhuzam Richard Nixon és Donald Trump elleni vádak között feltűnően hasonló. Mindketten (…) visszaéltek hivataluk hatalmával; mindketten szájkosorat akartak tenni az igazságszolgáltatásra. Paul Clancy újságíró frissített életrajza Sam Ervinről, a ragyogó vidéki jogászról, aki feltárta Watergate-ügyet és megalapozta Nixon menesztését, ma minden eddiginél időszerűbb.”