Megkeresését köszönöm. A megadott elérhetőségek valamelyikén hamarosan felveszem Önnel a kapcsolatot!
Üdvözlettel: Iglódi Csaba
2020-ra még egy izgalmas és elgondolkodtató programmal készültünk, hiszen ambíciónk nem volt kevesebb, mint az, hogy ha csak egy kevéssel is, de mindig múljuk felül a korábbi teljesítményünket.
A folytatásban pedig, olyan emberekkel és egy olyan csapattal – hisszük, hogy mindkettő nagyon fontos! – találkoztunk, akik a világ egyik legveszélyesebb “foglalkozását” űzik: sokezer méteres csúcsokra törnek. Előadónk ezúttal Klein Dávid és Suhajda Szilárd, az EDGE 8000 – Eseményhorizont hegymászói voltak.
Ők ketten együttesen és oxigénmaszk nélkül a világ hat “nyolcezres” csúcsát érték már el, közülük három első magyar megmászás volt. Az első onlyCEO eseményen, azt ígértük a résztvevőinknek, hogy a következő alkalomra olyan vendégeket hívunk, akik valamennyi jelenlévő közül egészen biztosan a legmagasabbra jutottak… Szerintem tartottuk a szavunkat.
A hegymászók ezzel a néhány mondattal üzentek az onlyCEO Klub elsőszámú vezetőinek:
“A velünk, hegymászókkal kapcsolatos tévképzetek közül az egyik legmakacsabb, hogy mi egyenes úton, töretlen lendülettel kapaszkodunk a csúcs felé, holott a valóság ettől távol áll. A felfelé vezető utat, ami a világ legnehezebb, legveszedelmesebb hegyóriásainak első magyar megmászásához vezetett sok-sok hullámvölgy szakítja meg. Odafent nekünk is bizonytalansággal, válságokkal és az újrakezdés kihívásával kell szembenéznünk. A hegy egy nálunk erősebb és kiszámíthatatlan közeg. Mi csupán alkalmazkodunk: uralni csak saját magatartásunkat, testünket, mozdulatainkat tudjuk. Nem tudhatjuk, meddig tart a havazás, mikor csap le a hegyre a viharos szél. Türelemmel várunk – miközben készen állunk. Ebben a helyzetben egy sor technikára, „trükkre” támaszkodhatunk: önmagunk és csapattársaink ismerete (erősségeink és gyengéink fel- és elismerése), kommunikációs minták, gondolataink és kételyeink őszinte megvitatása mind-mind ott lapulnak, képzeletbeli szerszámosládánk mélyén.”