Megkeresését köszönöm. A megadott elérhetőségek valamelyikén hamarosan felveszem Önnel a kapcsolatot!
Üdvözlettel: Iglódi Csaba
Együtt indítottuk ezt a reménnyel teli évet. A különleges, rendhagyó estre néhány izgalmas színpadi beszélgetéssel készültünk. Büszke vagyok arra, hogy körünkben volt Kreinbacher József, díszvendégünkként. A Metál Hungária Holding Zrt. vezérigazgatójaként és a Kreinbacher Pezsgőbirtok Kft. tulajdonosaként megosztotta velünk tapasztalatait üzletről, borászatról és persze pezsgőkről. Ritkán szerepel nyilvános eseményen, a közös érdemünk, hogy a mi közösségünk invitálására igent mondott.
Hiszem, hogy az ünnepi pillanatokban szükség van egy cseppnyi varázslatra, ezért elhívtam egy olyan embert, akinek kisujjában van a mágia, és már alig várta, hogy ezt meg is mutassa nekünk. Biztos vagyok benne, hogy Kőhalmi Ferenc illuzionista és bűvész trükkjeit minél közelebbről figyeltük, annál kevesebbet láttunk belőlük.
Színpadra lépett a 2021-es év egyik legnépszerűbb szakmai influenszere, Steigervald Krisztián generációkutató, aki nem csak szakterületének alapos ismerője – könyvét többedszer nyomják újra éppen -, hanem a formálódó onlyCEO Klub stratégiai partnere.
Készültünk egy igazi hungarikummal is! Érkezett hozzánk Veégh Attila, a magyar Mangalica Fesztivál alapítója és a Húspatika tulajdonosa. Attila közel 20 éve népszerűsíti a mangalicát, a külföldön luxuscikként is népszerű állat ínyencségeit. Szerencsére, malacunk volt és mi is kaptunk belőle kóstolót!
Végül, de nem utolsósorban: elfogadta a felkérésemet, s az est társházigazdájaként együtt állhattam a színpadon Krizsó Szilviával.
Varázslatosan telt az onlyCEO Klub idei első rendezvénye. Kőhalmi Ferenc illuzionista és bűvész beavatott minket abba, hogy hogyan olvashatunk az emberekből – vezetőként ez igazán fontos képesség. Veégh Attila az ízlelőbimbóinkat borzolta fel mangalica ínyencségeivel, és beszélgetőtársként is szerepelt a színpadon. Steigervald Krisztián generációkutatóval nem csak beszélgettünk a tavalyi évben felmerült gyakori vezetői problémákról, de valódi megoldásokat is kaptunk az újrakezdéshez, újragondoláshoz. Végezetül, de egyáltalán nem utolsó sorban díszvendégünk Kreinbacher József, aki a champagne-ok rajongója és ismerője, valamint az építőipar meghatározó szereplője beavatott minket értékrendjébe, sikerének titkaiba, legújabb terveibe, sőt még azt is megosztotta velünk, hogy hogyan látja a közeljövőnk alakulását. Maximalizmusa a poharainkban buborékozó pezsgőben is tetten érhető volt.
Hatottunk este minden érzékszervünkre. Olyan gondolatokkal, inspirációkkal lettünk gazdagabbak, amelyek még sokáig fognak munkálkodni bennünk, formálják a körülöttünk lévő világról alkotott képünket. Ennél méltóbban nem is indíthattuk volna az onlyCEO Klub idei évét. Nézd meg videó összefoglalónkat is!