Megkeresését köszönöm. A megadott elérhetőségek valamelyikén hamarosan felveszem Önnel a kapcsolatot!
Üdvözlettel: Iglódi Csaba
Beszélgetőpartnerem ezúttal Csőre Tamás az Eurofleet Zrt. alapítója és ex-CEOja volt.
“Úgy éreztem magam, mint az a serpa, aki hátán az ügyféllel megmássza a Himaláját, majd köszönet és fizetség helyett lelökik a hegyről. Ekkor tettem egy ígéretet magamnak és az akkori tulajdonosnak is, hogy feljövök még egyszer erre a hegyre, és kitűzöm a zászlót, megmutatva, hogy mitől ment az üzlet és mi volt a valós érték.”- Csőre Tamás fogalmazott így egy 2008-ban egy korábbi keserű tapasztalatról. Ami akkor történt az új célt és utat is adott neki. Nekünk pedig, majd’ 15 évvel később egy nagyszerű esettanulmányt, amit meg is osztott velünk: „Hogyan építsünk fel olyan céget, amit örömmel megvesznek” címmel. Csőre Tamás, az EuroFleet Zrt. alapítója ex- tulajdonosa-, stratégiai igazgatója és az Igazgatóságának elnöke tehát 2008-ban azzal az eltökélt szándékkal kezdett neki a munkának, hogy megépíti Magyarország legjobb és leghatékonyabb hazai tulajdonú flottakezelő vállalatát. Egy olyan céget, amely vonzó target reménybeli befektetőknek is, exitál és szabad lesz. 2020 év végén meg is érkezett a vásárló, a kiváló üzlet létrejött, Tamás vállalása szerint még 15 hónapig vezette a vállalatot, kísérte az átállást. 2022. március 31-én tervei szerint „nyugdíjba vonult”, felszabadult idejét családjára, hobbyjaira és örömprojektjeire fordítja . Most pedig üzleti reggelinken megosztotta velünk a saját sikeres cégépítésének receptjét, legfontosabb összetevőit.
Beszélgettünk a sikeres (eladható) cégalapítás alapvetésiről. Ha néhány szóban kellene összefoglalnunk a délelőtt tanulságait, akkor a siker legfontosabb hozzávalói a tudatosság, a következetesség és a fókuszáltság lennének. Ha ennél mélyebb betekintést szeretnénk adni Nektek a siker receptjébe, akkor mindenképpen említenünk kellene a következő tényezőket: önképzés; célok megfogalmazása, és azok cselekvési terv szintjére való lebontása; vezetői jellem és a vezető, valamint a vállalat brandépítése; példamutatás; tudatos csapatépítés; megfelelő vállalati kultúra kialakítása. Ezen kívül kiemelten fontos, hogy a vállalat működésének alappillérei a profit, a rend, a precíz pénzügyi menedzsment, a minőségi szolgáltatás és az ügyfelek elbűvölése legyen
Részletgazdag, őszinte, hiteles betekintést nyertünk egy nem mindennapi vezető nem mindig viszontagság nélküli mindennapjaiba. Tanulságként pedig biztosan elmondható, hogy „hosszú távon az a csapat győz, aki a legjobb emberekkel áll ki, és a leghatékonyabb összjátékra képes.”