Menü
Bezár ×

Vezetővé válni – büszkeség. Vezetőként dolgozni – felelősség

Hogy mi volt az első témánk? A jövő, a nagyon is közeli jövő. Ez egy igazi, kihívást jelentő és fontos vezetői dilemma: mit kell ma tennem a vállalatommal, hogy “jövőképes”, fenntartható fejlődő legyen. Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ adhassunk, meg kell értenünk, milyen jövőt kínál tágabb környezetünk: az iparág, a gazdaság és akár az ország is. Kicsit távolabb kell lépnünk a napi küzdelmektől, szélesebb perspektívát választva a vizsgálódáshoz.

Ilyen szélesebb perspektívát kínál egy lehetséges “jövő“ megfogalmazásával az Egyensúly Intézet, amely Magyarország legújabb agytrösztje, s amely 2020 szeptember elején jelentette meg a Magyarország 2030 című vaskos kötetet.

Büszkék vagyunk rá, hogy ez a fiatal csapat társunkul szegődött az onlyCEO Klub alapító eseményén. Első előadónk Filippov Gábor kutatási igazgató volt, a kerekasztalokban pedig az agytröszt egyik tulajdonosa, Kozák Ákos, a GfK Hungária korábbi ügyvezető igazgatója, Boros Tamás ügyvezető igazgató és Bartha Dániel, az Egyensúly Intézet elismert kutatója is velünk tartott.

Hoztunk egyetlen bekezdés a könyvből, hogy éreztessük az eseményen boncolgatott témákat:

“Egyetlen ország sorsa sincs előre megírva. Egy nemzet sem kijelölt vágányon halad a megváltoztathatatlan jövő felé. Minden generáció számára adott a lehetőség, hogy új célokat keressen és új lehetőségek után kutasson. Hogy új utakra leljen, amelyek túlmutatnak az ismert horizonton. Minden nemzedék előtt ott az esély, hogy jobb kilátásokat biztosító, élhetőbb és szerethetőbb országot adjon tovább az utána következőnek. Ennek érdekében időről időre újra kell gondolnunk három kérdést: 1. Hol állunk ma? 2. Hová szeretnénk eljutni? 3. Hogyan szeretnénk eljutni oda?”

Az Egyensúly Intézet, Magyarország új agytrösztje, épp ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat. Az Intézet a hosszú távú trendeket, Magyarország felemelkedésének lehetőségeit vizsgálja. Kiemelt kutatási témái közt szerepelnek többek között: a magyar gazdaság lehetséges kitörési pontjai, a humán tőke fejlesztése, különös tekintettel az oktatásra, a robotizáció és az átalakuló munkaerőpiac, levegőnk és vízkészletünk tisztasága, a nemzeti öntudat és a közösségek szerepe, valamint az átalakuló világrend.